Az M31, vagy Androméda-galaxis, amely nagyon hasonló a Tejútrendszerhez, és a hozzánk legközelebbi extragalaxis.
A Tejút spirális struktúráját nem könnyű kimutatni, mivel benne vagyunk a rendszerben. Sokkal könnyebb ezt más galaxisok esetén megfigyelni. A hozzánk legközelebbi extragalaxis az M31, vagy Androméda-galaxis, hasonlóan a Tejúthoz, szintén spirális szerkezetű.
A spirálgalaxisokból van a legtöbb a különféle típusú fényes galaxisok közül. A spirálkarok a sűrűségben fellépő fluktuációk eredményei, melyek állandósulnak, így stabil struktúrát hoznak létre. A spirálgalaxisok osztályozása Hubble nevéhez fűződik, az alapséma azóta is változatlan. Hubble Sa, Sb, Sc, stb típusokat vezetett be. Ahogy a második betű növekszik, úgy csökken a központi rész aránya az egészhez. Vannak olyan spirálisok is, amelyek közepén egy átlós, gerendaszerű alakzat van, ezek a gerendás spirálgalaxisok (SBa, SBb, stb. A B "bar"-t, gerendát jelent.), egy példa látható az alábbi ábrán.
Egy gerendás spirálgalaxis, az NGC 2523, típusa SBb.
Míg a fényes galaxisok között sok a spirál, az összes galaxis között az elliptikus galaxisok vezetnek a számosság tekintetében. Ezeknek, nevükből eredően, ellipszoid alakjuk van, és a spirálokkal ellentétben kevés port és gázt tartalmaznak. Osztályozásuk E0, E1, E2, stb. címkék szerint zajlik, ahol az E0 majdnem gömb, az E7 már lentikuláris, azaz igen lapult. Az osztályozást azóta ki kellett bővíteni, de ahogy írtuk, az alapjai ugyanazok maradtak. Sematikusan ezt mutatja a lenti ábra.
A Hubble-féle osztályozási séma alapjai. A főszöveghez képest újdonság az átmeneti típusnak szánt S0 / SB0 bevezetése.
Sokáig azt hitték, hogy a galaxisok addig terjednek ki, ameddig látszanak. Ám a hetvenes években kimutatták, hogy a galaxisok rotációs görbéi mást mondanak. A rotációs görbe nem más, mint egy diagramm, amin felmérjük a különböző sugarakhoz tartozó mért keringési sebességet, amit főképp hidrogénfelhőkre lehet megadni.
A szabálytalan galaxisok néhány csoportja nagyon jellegzetes tulajdonságokat mutat. Például Seyfert 1943-ban olyan galaxis-osztályt talált, amelyben a galaxismagok csillagoktól megszokott tulajdonságokat mutattak, így például széles emissziós vonalakat (a galaxisok színképére általában a csillagközi anyag hatására abszorpciós vonalak jelenléte a jellemző). Ezeket a galaxisokat róla nevezték el Seyfert-galaxisoknak. Nemcsak a széles emissziós vonalak jellemzők rájuk, hanem az is, hogy nagy az infravörös emissziójuk is. (Lehet, hogy az infravörös luminozitás 100-szorosa a Tejút látható fénybeli luminozitásának.) Igen nagy a hasonlóság a Seyfert-galaxisok és a kvazárok között.
